Felkészítő órák

Mi hetedik osztályosok a Határtalanul program előkészítő szakaszában több foglalkozáson is részt vettünk.

Először egy bevezető óra volt - mind a két osztályban - amikor a két évvel ezelőtti kirándulás képeinek segítségével megismerkedtünk a helyszínekkel, ahova idén menni fogunk.



A fényképeken iskolánk mostani kilencedikesei láthatók, akik két évvel ezelőtt - hetedikes korukban - végigjárták ezt az utat, csak fordítva. Nem Nagyváradtól Aradig, hanem Aradtól Nagyváradig.
***
Az előkészítő órákat könyvtári kutatóóra előzte meg. Csoportokban dolgoztunk. 3 - 4 fős csoportok dolgoztak együtt.

Az alábbi témákat kutattuk:

Időszalag

Készítsetek egy időszalagot, amely bemutatja Erdély történetét párhuzamosan a mai Magyarország történetével!
Az időszalagon emeld ki a fontos eseményeket és a történelmi személyiségeket.
Illusztráljátok az időszalagot minél több rajzzal, ábrával.
Luca és csapata készítette ezt az "időfát"

Erdély a Tündérkert

Mutatssátok be Erdély egyes tájait! A tájegységek domborzati jellemzőit, helyeit, vizeit, növény- és állatvilágát.
Ábrázoljátok egy térképvázlaton a májusi kirándulás útvonalát a fontosabb városokkal, falvakkal és a helyi nevezetességekkel! Az elkészülő tabló legyen színes, rajzokkal, képekkel illusztrált! 

Jelképek, szimbólumok

Készítsetek egy tablót, amelyen bemutatjátok az erdélyi magyarság legfontosabb jelképeit!
Címerek, zászlók, színek, építmények, jellezetes tárgyak, motívumok.
Legyenek vallási szimbólumok is a gyűjteményben, ezek eredetét is kutassátok fel!
Legyen a tablón szöveges leírás az egyes szimbólumok történetéről, eredetéről, a hozzájuk kapcsolódó szokásokról. (pl. búcsújárás, búcsújáróhelyek)
Írjatok, - ha van – eredetmondát, legendát, mesét, történetet!
Illusztráljátok a tablót minél több rajzzal, ábrával.

Az erdélyi irodalom

Készítsetek ajánlott olvasmányjegyzéket az erdélyi utazáshoz!
  1. Erdélyi írók, költők, drámaírók műveiből.
  2. Erdélyi vonatkozású művekből.
  3. Gyűjtsetek erdélyi népdalokat, népballadákat, népmondákat.
Az egyes olvasmányokhoz írjatok ajánlást, amely tartalmazza, a szerző életrajzát, a mű témáját és az erdélyi vonatkozásokat!

Erdélyi csillagok

Keressetek híres személyiségeket, akik erdélyi származásúak, vagy munkásságuk Erdélyhez kötődik. Lehetnek művészek, tudósok, sportolók, politikusok. Ma élők és korábban meghaltak is lehetnek.
Készíts róluk tablót, amely bemutatja életük és munkásságuk lényegét!
Anna erdélyi sportolókról mesél

Nyelvi humor Erdélyben

Az erdélyi tájnyelv sajátos kifejezései, fogalmai, mondatfűzése szokatlan a számunkra. Gyűjtsetek szavakat, szólásokat, szóláshasonlatokat, érdekes nyelvi fordulatokat az erdélyi nyelvhasználatból! Nézz utána a székely góbéság fogalmának, keress példát a székely humorra!
Segítenek az irodalmi művek, pl. a kötelező olvasmány.
Gyűjtsetek székely vicceket!
Állítsatok össze egy kvízt ezekből az erdélyi és székely tájszavakból kartonpapírra, illusztrálva!
A megoldások külön papíron legyenek, gyűjtsétek össze és értékeljétek majd a beérkezett megoldásokat!

Erdélyi hagyományok, néprajz, életmód

Mutassátok be az erdélyi tájak hagyományait, népi kultúráját!
Válasszatok ki egy tájegységet, pl. Torockó, vagy Kalotaszeg vidékét vagy a Mezőséget! Keress képet az építészetről, az öltözködésről, az étkezési szokásokról, az ünnepekhez kapcsolódó hagyományokról.
Készítsetek egy tablót amin bemutatjátok az adott néprajzi tájat!
Írjatok egy bevásárlólistát, hogy mit vennétek meg Erdélyben – pl. Körösfőn – népművészeti vásárokon, ami helyi jellegzetesség.